Karneváli vígasságok Szardínián
nyári programajánlattal 2.rész

Sa Sartiglia – Oristano karneváli lovasjátékai

(2019. március 3. és 5.)

Oristanóban és környékén már a kereszténység előtti időkben is tartottak népi eredetű tavaszváró rítusokat, amik a kereszténység elterjedésével más elemekkel gazdagodtak.
A spanyol uralom alatt pedig egészen átalakultak és a lovagi világ szokásait vitték tovább több változtatással a mai napig. Ahol lovagok vannak, ott persze a lovak sem hiányoznak. Szardínián pedig a lovak már a római korban megjelentek. A helyiek innentől nagy büszkeséggel tenyésztették és tartották a lovaikat. A történelem folyamán mindig is rendeztek lovagi versenyeket, de a halálesetek és a komoly sérülések miatt a keresztény egyházi vezetők nem nézték jó szemmel, sőt be is tiltották ezt a gyakorlatot.

Még mindig távol vagyunk a Sartiglia mai rituáléjától, és ahhoz, hogy megértsük, el kell távolodnunk Szardíniától és képzeletben egészen a középkori Spanyolországig kell repülnünk, ahol a IX. században a mór hódoltság alatt egy granadai emír élesztette újra a lovas ügyességi bemutatókat, méghozzá Keresztelő Szent János ünnepe alkalmából keresztény alattvalói szórakoztatására. Erre a célra helyszínként hosszú utcákat jelöltek ki, ahol a házak erkélyéiről a nemes hölgyek is megtekinthették a játékokat. Az ügyességi verseny egyik szórakoztató eleme az volt, hogy a lovagoknak lóháton száguldva kardjukra kellett fűzni egy felaggatott gyűrűt – a Sartiglia név feltételezhetően erre utal –, majd ezt átnyújtották a kiszemelt dámának.
Na, de hogyan is került a lovagi torna Szardíniára?

A XI-XIII. században a keresztények több nagyobb hadjáratot is indítottak azzal a törekvéssel, hogy a muzulmánok terjeszkedését visszaszorítsák.
Ezen időben a mórokat is ki akarták verni egy kisebb hadjárattal az Ibériai-félszigetről.

Itt találkozhattak újra a keresztény lovagok ezzel a szokással, amit aztán otthon életre hívtak jeles alkalmak – mint hercegi esküvők, születések, győzedelmes csaták – megünneplésére. V. Károly német-római császár, egyben Szardínia királya uralkodásának idejéből származik az első írásos emlék a város dicsőséges múltját felidéző Sartiglia megrendezéséről,
melynek szervezését ebben az időben a városvezetés intézte, majd később a két fő helyi céh, a parasztok céhe és az ácsok céhe gondjaira bízták.

Az ünnepi készülődés február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony (Candelora) napján, kezdődik, ekkor bízzák meg a két céh (Gremi) lovascsoportjának vezetőjét, a két Componidorit a lovastorna előkészítésére. Maga a torna két napot érint: a farsangi időszak utolsó vasárnapján a Szent János védelme alatt álló parasztok karneválját tartják, a rá következő kedden pedig a Szent József oltalma alatt álló ácsok karneválját. Az egész rituálét fanfárok és dobpergés kíséri végig. Nyitányaként csodálatos oristanói piros brokátviseletbe öltözött hölgyek – a Massaieddák – öltöztetik a Componidorit, aki aztán lóra pattanva megnyitja az ügyességi bemutatót. A feszült érdeklődéssel figyelő közönség sorfala előtt a lovasok magával a Sartigliával kezdenek, amikor is a lovon galoppozva próbálják előbb kardjukra, majd dárdájukra tűzni a felakasztott, középen lyukas csillagot (a „gyűrűt”). Később kis csoportokban mutatnak be lélegzetelállító lovas akrobatamutatványokat.
Ez utóbbi a Pariglia. A Pariglia befejeztével a Massaieddák levetik a Componidori öltözékét és álarcát, akinek személye ekkor válik csak ismertté a közönség számára. A lovasokon és az őket öltöztető hölgyeken kívül egy igazán különleges női főszereplője is van ennek a karneválnak: minden évben egy varázslatos szépségű fiatal nőt választanak ki a város által oly kedvelt Arboreai Eleonóra hercegnő szerepére.
Ez a karnevál a színpompás elegancia, a felékesített, gyönyörű paripák, a feszült figyelem és a vidámság jegyében telik. A hangulatot emelik az édes ínyencségek: a küllemre mézespuszedlihez hasonló, ám méz nélküli fahéjas finomság – a mustazzolus (mostaccioli) –, valamint a feltekert hosszú fánk – a frisjiole (zippulas, zippole). Bár az olaszok a magyarok mögött maradnak alkoholfogyasztásban, a farsang alatt mégis mindenhol folyik a bor: Oristanóban a vernacciát hívják a légkör izzításához segítségül.
Szerencsére itt is gondoltak azokra az érdeklődőkre, akik a nyár folyamán tudnak csak ide eljutni: Oristano júliusban és augusztusban is rengeteg alkalmat nyújt a népviselet, a hagyományok, a helyi ízek megismertésére, a téli Sartiglia kistestvére, a ifjak nyári Sartiglieddája Torre Grande hosszan elnyúló homokfövenyén a lenyugvó nap fényeinek díszlete előtt zajlik az augusztus 15. előtti vasárnapon egy több napos eseménysorozat keretében.

Carrasciali Timpiesu – karneváli színkavalkád Tempio Pausaniában

(február 28. – március 5.)

Minthogy az első két farsang bemutatásán nagyon elidőztem, ezt a karnevált csak röviden írom le, bár 2018-ban az olasz kulturális örökségért és az idengenforgalomért felelős minisztérium látványosság és vonzerő szempontjából a hatodik helyre sorolta az olasz farsangi felvonulásokat összehasonlító listán.

A mezőgazdasági pihenőidőt kihasználva a parasztok efféle rituálékkal próbáltak bőséges termést biztosítani a következő évadra. A föld termékenységének szimbóluma az istenként tisztelt György király (re Giorgio, gallurai tájszólásban Gjolgju), aki a mai napig a karnevál fő figurája.
Szardínia északkeleti részén elterülő Gallura vidékén – így Tempio Pausaniában – is a tél végi maszkos ünnepek hosszú időkre, egészen a rómaiakat megelőző korra nyúlnak vissza.
Alakja a korábbi évszázadokban még szalmából készült, de az 1960-as években a tempiói karnevál teljesen „új ruhát öltött”, modernizálódott.
a gyászos eseményeket előrevetítő, legalább ötös csoportokban vonuló, megbánást jelképező La Reula, az ember időbeosztását meghatározó, életének határt szabó női alakja, a La Filugnana fonónő és a a misztériumot jelképező Li Linzoli Cupaltati alakjai – mellett hatalmas, papírmaséból készült allegorikus alakokat ábrázoló farsangi kocsik és a kocsik közt színgazdag jelmezekben vonuló-táncoló vidám csoportok jelentek meg.
Az egykori karneváli figurák – az állati-démoni alakzatot öltő, megbánást tanúsító vadembert szimbolizáló lu Traicogghju, az emberi életet megkeserítő állatalakot formáló La Fuglietta,
Meg ne feledkezzem a helyi ínyencségekről: a gallurai karneválokon akárcsak oristanóban a frisgioli longhi, azaz a hosszúkás feltekert fánk dívik édesség gyanánt, amit néha két másik fonott-csavart karneváli finomság, az acciuleddi és az uriglietti vált fel.
Ez az egész lebilincselő látványt nyújt. A mai György királyra persze – akit felesége, Mannena királynő végigkíséri az emelkedett hangulatú eseményen – ugyanaz a sors vár a karnevál végén akárcsak régen: egy sommás per után máglyahalálra ítélik.
Ezeket itt is bőségesen kíséri a helyi muskotálybor, a muscateddu és a vermentino. Persze a tempióiak is szeretnék megosztani a karnevál vidámságát a nyáron idelátogató turistákkal, ezért ők sem maradnak ki azon települések sorából, akik nyáron is fergeteges jelmezes kavalkádot tartanak. Érdemes ezt is megtekinteni.
És ha már a busókkal kezdtem, azokkal is fejezem be: idén ugyanis a nuorói karneváli felvonuláson több nemzet jelmezei mellett a busók is helyet kapnak.
Bár általában a fényképezőgép mindig az én kezemben van, mivel természetemből adódóan jobban szeretek a lencse mögött állni, mint előtte, egy olyan képpel búcsúzom, amin történetesen én is rajta vagyok a gavoi karnevál jellegzetes figuráival.

Folytathatnám még hosszan, mivel „ahány ház, annyi szokás”: a karneváli ünnepség itt Szardínián is ahány település, annyiféle.